Képzeld el a pillanatot, amikor az orvosi rendelő ajtaja zárva marad.
Bent az orvos vár, a műszerek készen állnak, az óra ketyeg.
Kint pedig, a váróteremben vagy otthon, a telefon mellett valaki halkan felsóhajt, mert neki már csak hetek vagy hónapok múlva jutott hely.
Talán egy édesanya, aki aggódik a gyermeke miatt, talán egy nagyszülő, akinek minden egyes lépés fájdalom, vagy egy édesapa, aki a diagnózisra várva nem tud aludni éjszakánként.
Amikor egy kapott időpontot szó nélkül elengedünk, nem csak az intézményt hagyjuk cserben. Hanem őket.
A saját társaikat, a szomszédainkat, a barátainkat – embereket, akiknek pontosan arra a fél órára lett volna szükségük a gyógyuláshoz, ami nekünk valamiért feleslegessé vált.
Az egészségügy nemcsak orvosokból és gyógyszerekből áll, hanem belőlünk is.
Abból a láthatatlan láncból, amely összeköt bennünket. Ha vigyázunk egymásra, ha tiszteletben tartjuk a másik idejét és szenvedését, akkor nemcsak egy időpontot mondunk le.
Reményt adunk valakinek, akinek épp arra van a legnagyobb szüksége. Kérlek, ha nem tudsz elmenni, szólj előre – mert a te elengedett helyed valaki másnak a megváltást jelentheti.
A le nem mondott orvosi időpontok miatt évente betegek ezrei esnek el az azonnali vagy sürgős orvosi ellátástól.
Amikor valaki nem jelenik meg a megbeszélt vizsgálaton, és erről nem értesíti a rendelőt, nemcsak egy üresen maradó széket hagy maga után, hanem elrabolja a gyógyulás esélyét egy olyan embertársától, aki lehet, hogy már hónapok óta fájdalommal és bizonytalansággal élve várja a sorát.
Együttérzéssel, figyelemmel és egy apró, felelősségteljes lépéssel mindannyian tehetünk ez ellen a csendes, mégis súlyos probléma ellen.
