Az influenza ebben különbözik a megfázástól

Az influenza ebben különbözik a megfázástól

A nátha és az influenza tüneteit könnyű összekeverni, néhány dolog azonban segíthet különbséget tenni a két betegség között.

Az influenzára és a náthára általában ugyanazok (vagy legalábbis nagyon hasonló) tünetek a jellemzőek: tüsszögés, köhögés, torokfájás, orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, gyengeség. Az influenza azonban jóval súlyosabb tüneteket okoz, és sokkal nagyobb a komoly, esetenként halálos szövődmények rizikója is. Náthából 7-10 nap alatt felgyógyulhatunk, míg az influenza gyakran két hétig (vagy még tovább) is elhúzódhat.

Az egyik legfőbb különbség, hogy az influenza gyakrabban jár magas, 38 fok feletti lázzal, és ez ráadásul több napon keresztül is tarthat. A náthára inkább a hőemelkedés a jellemző. Szintén jellemző különbség, hogy az influenzánál az emésztőrendszert érintő tünetek is lehetnek, elsősorban hányinger, hányás vagy hasmenés. Ezek a nátha esetében nagyon ritkák.

Náthára utal, ha:

-nem vagyunk lázasak vagy csak hőemelkedésünk van, és az is csak 1-2 napig

-nem jellemzőek az izomfájdalmak

-nincs (vagy csak enyhe) fejfájásunk

-enyhe vagy közepes erősségű a köhögésünk

-fáj a torkunk

-tüsszögünk

-be van dugulva az orrunk

-erősen folyik az orrunk, taknyosak vagyunk

-hosszabb idő alatt alakul ki a betegség, napról napra folyamatosan egyre rosszabbul érezzük magunkat

Influenzára utal, ha:

-magas lázunk van, több napig is lázasak vagyunk

-erős ízületi és izomfájdalmaink vannak

-nagyon fáj a fejünk

-erősen, fájdalmasan köhögünk

-rendkívül gyengének, elesettnek érezzük magunkat

-fáj a torkunk

-az orrdugulás, orrfolyás mértéke még elviselhető, keveset tüsszögünk

-hányingerünk van, esetleg hányás és hasmenés is jelentkezik

-a betegség rövid idő alatt, hirtelen alakul ki (pl. reggel úgy ébredünk, hogy nagyon rosszul vagyunk).

(Forrás:Szeged-Baktó Háziorvosi Rendelő)